Testedzésfüggőség: mennyit lehet és mennyit kell edzeni?

Mivel a pszichológiát nem munkának, sokkal inkább hivatásnak tekintem, ami áthatja gondolkodásomat, így a Keszthelyi féltávú IronMan versenyen is ez a hozzáállás hatotta át részvételemet.

Egyrészt izgatott versenyzőként mentem oda, aki élete első ilyen megmérettetését készül teljesíteni, másrészt érdeklődve figyeltem versenyző társaimat. Hallgattam élményeiket, tapasztalataikat, beszámolóikat az edzéseikről. Ez utóbbi pontnál általában egészen apróra zsugorodtam, hiszen pontosan tisztában voltam vele, hogy mennyit (nem) edzettem erre a megmérettetésre. Ez számomra két okból is érdekes volt. Egy részről nálam sokkal felkészültebb, erősebb, gyorsabb ismerőseim nem mertek rajthoz állni, ami talán az ő lelkiismeretességükből is fakad. A másik dolog, hogy honnan is nézem az edzés mennyiséget és minőséget. Tudom, hogy többet kezdtem idén edzeni, mint korábban, aminek vannak apróbb látható jelei, mégis ez jóval kevesebb, talán a negyede annak, amit egy elkötelezett amatőr a magáénak tudhat.

A teljesítést megelőzően a már említett felkészültségbeli hiányosságok miatt is rendkívül ambivalens voltam. Furcsa meghallgatni a teljesen kívülállók (értsd. nem sportolók) és a triatlon miben létéhez valamit is konyítók buzdítását. Mindkét csoport egyhangúan bíztatott és hitt bennem, ami nagyon jól esett. Én is hittem magamban, de ismerve az elmúlt hónapokat, azt is tudtam, hogy ez most a teljesítésről és nem a világcsúcsról fog szólni.

Már a felkészülés során is a fülembe csengett egy kérdés, amit kedves tanítványom – Dezső Daniella - kapott a 32. Országos Tudományos Diákköri Konferencia résztvevőjeként, ahol közös kutatásunk – Testedzésfüggőség futók körében – bemutatóját tartotta meg. A bizottság elnöke afelől érdeklődött, hogy mit gondol, ő és a témavezetője (vagyis én) a testedzésfüggőség szempontjából vajon a veszélyeztetett csoportba tartozunk-e. Daniella, nagyon ügyesen kivágta magát, és úgy fogalmazott, hogy feltehetően azok népes táborát gyarapítjuk, akik mutatnak ilyen irányban bizonyos tüneteket, de nem függők. Azt azért büszkén hozzá kell tennem, hogy nem csak e válasza miatt, Egészségtudományok területén a rangos második helyezést érte el.

Visszatérve a kutatáshoz, a két legfontosabb megállapításunk egyike talán az volt, hogy nagyon magas azok aránya, akik a fentebb említett tüneteket mutatók csoportjába tartoznak. Közelebbről vizsgálva ezt az állítást, 240 futó vett részt a kutatásban, akiknek kicsit több mint a fele a tünethordozók csoportjába esett. Ez a szám azért érdemel kiemelt figyelmet véleményünk szerint, mivel ők azok, akik nem megfelelő körülmények mellett a rizikó csoportba kerülhetnek idővel, vagyis sportfüggővé válhatnak. Gyakran megkapjuk azt a cinikus hangvételben feltett kérdést, hogy mi ezzel a gond, hiszen még mindig sokkal jobb dolog mintha az illető mondjuk drogokba, alkoholba fojtaná bánatát. Ezzel valóban csak egyetérteni tudunk. Amellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, hogy bármilyen cselekvés, ami függőségbe fordul át, ami átveszi az ember önálló akarata felett az irányítást, amire szeretünk oly büszkék lenni, az negatív hatású.

Mit jelent a testedzésfüggőség negatív hatása esetünkben akkor? Testi szinten többek között fáradásos töréshez vezethet, kimerültséghez, melyet nem old fel néhány napnyi pihenő beiktatása. Lelki szinten irritabilitást, alvásproblémákat okozhat, állandó lelkiismeret furdalást és bűntudatot az edzés mennyisége, minősége kapcsán. Problémákat okozhat az egyén szociális életében, eltávolodhat a nem sportoló barátaitól, gondjai akadhatnak az iskolai vagy munkahelyi teljesítmény tekintetében. Végül pedig negatív pénzügyi hurokba is kerülhet, ha a számlák befizetése helyett inkább sport eszközökre és nevezési díjakra költ.

De!, fontos, hogy semmiképpen sem démonizálni szeretném az elhivatottságot, a szenvedélyt, hiszen az nagyon is fontos az ember életében, a hangsúly itt azon van, hogy a tevékenység, jelen esetben a sport milyen szerepet tölt be a személy életében. Nem mindegy, hogy a mozgás minden helyett és mindenek felett áll-e, vagy pedig, más egyéb hobbi, a család és barátok mellett kap e fontos teret az életben.

A kutatás második kiemelendő eredménye, hogy a futással eltöltött évek számának növekedésével együtt csökken a testedzésfüggőség előfordulásának valószínűsége. Mit is jelent mindez? Láthatjuk, hogy minél tapasztaltabbá válik valaki a hosszú évek során végzett edzésmunka során, annál inkább be tudja illeszteni a mozgást az életébe. Annak szerves része lesz, a kiegyensúlyozottság egy fontos pontja. Megtanulja, mi az, amit a szervezete bír, egyáltalán mire van szüksége a testének, lelkének. A tapasztaltság segíti abban, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt, semelyik szélsőség (egészségtelenül kevés vagy sok) irányba se mozduljon el túlságosan.

A keszthelyi versenyhez visszakanyarodva azt hiszem én elkövettem sok olyan hibát, ami csak a kezdők sajátja lehet. Sosem úsztam még neoprénben, így a nyakánál túl szorosan tépőzáraztam be, aminek az lett az eredménye, hogy az első 500 méteren csak a túlélésért küzdöttem. Mire sikerült visszaküszködnöm kb 220-ról a pulzusomat, és kezdtem elhinni, hogy talán mégsem ma lesz a napja, hogy megfulladjak, próbáltam lépést tartani a mezőny végével. Majd igyekeztem, közepesen küszködve, leúszni, az amúgy biztonsággal bevehető távolságot. Csak csöndben szeretném megjegyezni női versenyzőtársaimnak, hogy ha nem akarnak magukról halálra vált arcú, kiszívott szemű fotót viszont látni, a vízből kifele jövet ne vegyék le magukról az úszószemüveget…. Ráértek a depóban, ott úgysem fognak fotózni.

A kerékpáron tulajdonképpen semmilyen ökör hibát nem követtem el, azt az egyetlen apró hibát kivéve, hogy nem edzettem eleget… A verseny nagy tanulsága számomra, hogy mindaddig, míg egy számomra is vállalható tempóra nem teszek szert, nem indulok több, ilyen távú megmérettetésen.
A mélypont számomra egyértelműen a futás első köre volt. A visszaúton ki is jelentettem, hogy én itt befejeztem, köszönöm ebből nem kérek többet. Szerencsére külső (szerelmetes segítőm <3), belső (saját lelkiismeret furdalás, önszuggesztió, stb…) hatásra mégiscsak úgy döntöttem kimegyek, időm van, ha kell, lesétálom. Valahol itt a második kör végére sikerült is magamra találnom, és a harmadik Festetics kastélyban történő forduló közben, már magamban, elcsukló hangon mondogattam, hogy ez meglesz. Hasonlóan pátoszos hangulatban indultam a negyedik körre, néhol sírástól elcsukló gondolatokkal, hogy ez bizony sikerülni fog. Itt szeretném megjegyezni az újabb hibát, a túlzott szentimentalizmus, felborítja a légvételt, és hiperventillációt okoz, inkább hagyjuk meg, a cél kapu utánra!

Mindebből a fontos tapasztalat számomra a következő: az IM fél táv olyan, mint a félmaraton, legyőzhető távolság. A meglévő sport múltammal, tapasztalatommal és alap állóképességemmel meg- és végigcsináltam. Ha ennél korrektebb eredményt szeretnék, akkor edzeni és fejlődni kell, sokat és kitartóan.

Forrás: http://www.trinfo.hu/kozosseg/beszamolok/testedzesfuggoseg-mennyit-lehet...