Testedzésfüggőség II. (folyt.)

... Végül pedig, nem elhanyagolható kérdés, hogy miért is alakul ki a testedzésfüggőség. Feltételezhetjük, hogy az itt következő magyarázatok önmagukban nem kielégítőek, sokkal inkább több tényező együttes előfordulásáról beszélhetünk.

Ismert tény, hogy intenzív sporttevékenység hatására megemelkedik a szervezet β-endorfin, valamint egyéb endogén opiát szintje, mely eufóriát, boldogságérzést vált ki és fájdalomcsökkentő hatású. Habár állatkísérletek azt mutatják, hogy e fehérjék emelkedett szintje hosszútávon toleranciát váltanak ki a szervezetben, vagyis egyre több testedzésre van szükség, a megfelelő ingereltségi állapot fenntartásához, az emberek között végzett kutatások során nem sikerült bizonyítani a fenti kapcsolat meglétét.

Az érzelemregulációs hipotézis szerint a sportolás eszköz a személy kezében, mely kétirányú befolyással bírhat a hangulatra. Eszerint a sportolással a cél a negatív érzelmektől való megszabadulás, vagy pedig a pozitív érzelmek növelése. Tomkins (1968, idézi Hammer és Karageorghis, 2007) futóknál írta le korábban a jelenséget. Megfigyelései szerint kétféle futó létezik. Az egyik, aki azért fut, hogy csökkentse a benne lévő pszichológiai distresszt, míg a másik azért, hogy növelje pozitív érzelmeit. Ez esetben, kényszeres futásról akkor beszélhetünk, ha a futás megszűnik a végcél lenni. További kutatások szintén arról számolnak be, hogy a rendszeresen végzett futással a személyek célja a depresszív érzések csökkentése, az idegesség, stressz érzések minimalizálása. Ezzel szemben a nem addiktív futók között a cél az egészség megtartása, jóllét és a szociális kapcsolatok erősítése (Anshel, 1991, idézi Hammer és Karageorghis, 2007). Megfigyelték továbbá, hogy testedzésfüggő személyek között magasabb fokú nyugtalanság és stressz szint detektálható a sportolás megkezdése előtt, míg az edzés után megemelkedett boldogságérzéséről számoltak be a kontrollcsoporthoz képest. A kutatások során mindenképpen figyelembe veendő szempont azonban, hogy a megkérdezett személyek válaszát befolyásolhatja, hogy milyen okból hagyják ki az aktuális edzésüket, sportsérülés miatt, vagy a vizsgálatban való részvételért kapott díjazásért. Az említett vizsgálatok többnyire futók körében készültek, így további szisztematikus vizsgálatok szükségesek annak feltárására, hogy a fenti elképzelés a kényszeres sportolókra is igaznak tekinthetőek-e.                                                    

Hausenblas és Giacobbi (2004) kutatásában pozitív kapcsolatot fedezett fel a túlzott sporttevékenység és az extraverzió (nyitottság, társak felé irányultság), valamint az érzelmi labilitás között. Utóbbi esetén elmondható a személyről a csökkent impulzuskontroll, a gyenge stressz megküzdési képesség, irracionalizmus.

A pszichés hátteret tovább vizsgálva a kutatások pozitív kapcsolatot találtak a perfekcionizmus, obszesszív-kompulzív (kényszer) zavar és a vonásszorongás tekintetében, míg negatív összefüggés mutatható ki az önértékelés szempontjából. Vagyis a testedzésfüggőkre alacsonyabb önértékelés jellemző, szemben a nem függő sportolókkal.

Az önértékelés – többek között – hatással van arra, hogy a személy milyen mértékben fogadja el testi megjelenését. Ebben a tekintetben az elégedetlenségre adekvát válasznak tűnik a sporttevékenység, hiszen általánosan elfogadott, támogatott, egészségmegőrző viselkedésről beszélhetünk. A személyiség kiegyensúlyozatlansága, az önelfogadás hiánya azonban oda vezethet, hogy a résztvevő nem érzékeli a pozitív változást, a sportolással párhuzamosan nem változik az önmagáról kialakított kép. Az önmagunkról meglévő kép, jelen esetben pedig a testkép változásához szükséges a pszichés változás is. Ebből következően feltételezhetjük, hogy az, ami egy egészséges megküzdési mechanizmusnak indult, tehát az önértékelés, akár a negatív érzések csökkentésére irányuló késztetés, a lelki egyensúly megteremtésének hiányában téves öngyógyítási kísérletté alakult át. A perfekcionizmusból adódóan a személyek nem elégednek meg az elért eredményekkel, hiányzik a siker érzése a tevékenységből, ezért egyre tovább folytatják a tevékenységet, még akkor is, ha az káros hatással van az egészségükre.

Érdemes elgondolkozni azon a kérdésen is, hogy a testedzésfüggőség esetén beszélhetünk-e téves öngyógyítási mechanizmusról (Demetrovics és Pajkossy, 2007), vagyis, hogy a személy egy már meglévő problémát kíván orvosolni. Itt a gond abban áll, hogy az új függőség ráépül az alaptünetekre, így hiába szabadítjuk/szabadul meg a jelen zavartól, az eredeti nehézség még fennáll. Tökéletes gyógyulás tehát csak akkor érhető el, ha megkeressük a probléma gyökerét, és annak megoldásában segítjük a személyt. Ez esetben nem lesz szüksége egyéb pótlékok keresésére ahhoz, hogy megfelelően érezze magát, megszabaduljon szorongásaitól.

Mint bármilyen lelki jelenségnek, itt is több magyarázat állhat a hátterében, ami természetesen egyénenként eltérő. Éppen ezért fontos az egyéni esetek megismerése. A terápia során megismerhető a páciens több irányú motivációja, élettörténete, melyek mind alakítják életét, és ezek együttes szemlélete segítheti a változást, gyógyulást.