Testedzésfüggőség, amikor túl sok a sport

 

A jelenleg is zajló társadalmi változások magukkal hozták az értékek olyan változásait, miszerint a testkontroll, a szépség, a fiatalság és az egészség az egyik legfőbb ideál, így a probléma egyre nagyobb rétegeket érint.

 A fogyasztói társadalom elvárása a egyes ember felé, hogy tökéletesen teljesítsen, szép, és egészséges legyen. Ennek az elvárásnak megfelelni kemény munka árán lehet, aminek egyik útja a fitness – wellness iparág kialakulását hozta magával. Ez az új irány egyre többek életét, valamint az emberi kapcsolatok átalakulását is okozza. Változást tapasztalhatunk a közösségi rendszerek tekintetében is.

 A fizikai jóllét, valamint fejlődés, nem elképzelhető a lelki egészség megléte nélkül. A harmonikus életvitel elengedhetetlen feltétele e kettő egyensúlya, harmóniája. Magyarországon még gyermekcipőben jár a pszichológusok jelenléte a sport, fitness területén. Ilyen irányú segítségre egyelőre csak a profi versenyzők körében van kereslet, illetve lehetőség. Ez utóbbi tény azért is fontos, mivel egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy a testedzésnek egészségkárosító következménye is lehet.

 A testedzésfüggőség (exercise dependence, ED), olyan kórforma, melyben túlzott mértékű sporttevékenység jellemzi a személyt. Komolyabb érdeklődés a téma iránt az elmúlt években indult, így több, a kényszeres testedzést mérő skálát alakítottak ki, valamint ehhez kötődően egyre több külföldi vizsgálat is megjelent. Korábban vizsgálták a futók, súlyemelők, táncosok körében megjelenő függőséget, ami a sporttal kapcsolatban jelent meg körükben. Később ezeket a tapasztalatokat is összegezve alakították ki a testedzésfüggőség fogalmát, mely egységben kezeli a különböző mozgásformákat.

 A zavart a személy túlzott sport aktivitása jellemzi, mely káros hatással van mind önmagára – testi- és lelki szinten is, mind társas életére, iskolai/munkahelyi teljesítményére. A testedzésfüggőség szoros együtt járást mutat az evészavarokkal.

A sportolás iránti túlzott elköteleződést a viselkedéses függőségek között vizsgálhatjuk.  Jellemzői között is ezeket a tüneteket találjuk (Hausenblas és Symons Downs, 2002.

 ·Megvonás: mely jelentkezhet a megvonásos tünetekben (pl. idegesség, kimerültség), vagy ugyanolyan mennyiségű edzés a tünetek enyhítése vagy elkerülése céljából.

· Folytonosság, folytatás: folytatódó sportolás, annak ellenére, hogy az fizikai vagy pszichés problémákat okoz vagy felerősíti azokat (pl. folytatódó futás csonttörés ellenére).

·Tolerancia: mely jelenti a megnövekedett testedzés mennyiségének szükségszerűségét, annak érdekében, hogy a személy elérje a kívánt hatást; vagy csökkent hatás, ha az edzés mennyisége nem változik.

·Kontrollvesztés, kontrollhiány: folyamatos vágy vagy sikertelen kísérletek az edzések csökkentésére, illetve kontrollálására.

·Idő: Az egyéb aktivitások megszervezésére fordított tetemes idő, hogy azok illeszkedjenek az edzési rutinhoz (pl. a vakáció, függ az edzéstől).

·Konfliktus, elhanyagolás: fontos szociális, foglalkozásbeli, valamint kikapcsolódáshoz kötődő aktivitások föladása vagy csökkentése az edzés miatt (pl. anyagi problémák a drága felszerelések, bérlet vásárlása miatt).

·Szándék, visszaesés: az edzés tovább tart, vagy intenzívebb, mint eredetileg tervezték.

Egy további jellemzőt is leírnak, a szalienciát vagy kiemelkedőséget. A fogalom a személy azon motivációjára utal, hogy a sport tevékenység, illetve annak végrehajtása életének központi vonása lesz. Ez áll érzelmei, gondolatai és viselkedése középpontjában. Amikor nem sportol, gondolatai akkor is újra, meg újra visszatérnek ide, és a következő alkalmat tervezgeti (Szabó és mtsai, 2010). Úgy gondolom, ez a kitétel segíthet a legjobban elkülöníteni a túlzásba vitt sportolást az elkötelezettségtől. Utóbbi kategóriába tartozók nyíltan és büszkén vállalják, hogy a mozgás fontos szerepet tölt be az életükben, de nem ez jelenti a központi gondolatot az életükben. Lehet, hogy lelkiismeret furdalást éreznek, ha kihagytak egy edzést, de ettől még nem omlik össze az életük, és egyéb feladataikra is tudnak koncentrálni.  

További gyakran felmerülő kérdés, hogy minden hivatásos sportoló, egyben edzésfüggő is? A válasz egyértelműen nem. Egyrészt ismerünk olyan kutatásokat, melyeket elit atléták, pl. triatlonozók körében végeztek. Habár sokkal magasabb volt az előfordulási arány körükben (kb 50%, a hobbisportolók 2-3%-ához és a normál popluláció 0,3 %-ához képest, (Blaydon és Lindner,2002; Menczel, Kovács, Vingender, 2012; Paksi és munkatársai, 2009), de mégsem teljesültek a függőség feltételei minden résztvevő esetében. További párhuzamként említhető az anorexia athletica, mely a sportolók körében előforduló anorexiára vonatkozó zavar. Jellemző, hogy ez esetben a fogyókúra célja nem a külalakkal való elégedetlenség leküzdése, hanem a jobb eredmény elérése. A probléma egyik fontos ismérve, hogy a sport karrier lezárulásával a korábban fennálló evészavar is elmúlik. Elképzelhető, hogy ennek mintájára létezik a testedzésfüggőségnek is egy ilyen változata, vagyis a csak sportolói évek alatt áll fenn a túlzott elköteleződés, mely a „leszerelés” után elmúlik.